20191210_-_Énegyetem-20.jpg

RENDEZVÉNYFOTÓZÁS

Nem tagadom, leginkább a dokumentarista fotóművészet áll hozzám közel. Talán ezért is van az, hogy a rendezvények fotózását különösen szeretem.

Minden rendezvény más és más. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, a sajátos dinamikája, lüktetése. Azonban az ember (fotós) egyvalamire biztosan felkészülhet. Mindig lesz váratlan.

Munkáim során voltam fotós céges rendezvényeken, konferenciákon, különböző előadásokon, fényképeztem már koncerteket, komolyzenei előadásokat, készítettem képes riportot különböző cégeknek, és magánszemélyeknek is. Néha ugyan hosszú órák álltak ezen munkák mögött, de büszkén mondhatom, hogy mindegyik megrendelőm elégedett volt a végeredménnyel.

HOGY KÉSZÜL A RENDEZVÉNYFOTÓ

Egy sikeres rendezvény és az arról készült sorozat nem csak a véletlen műve. Az előadók, szereplők, vagy akár az ünnepeltek produkciója mögött sok-sok megbeszélés, rengeteg szervezés, és előkészület áll. Nincs ez másképp a fotós esetében sem. Minden rendezvényemet megelőzően több körös egyeztetés zajlik le a szervező és közöttem.

Mert a megfelelő felkészültség elenghetetlen egy rendezvény jó képanyagának elkészítéséhez.

Pontosan ezért a rendezvények kezdését megelőzően legalább egy órával korábban érkezem, így lesz idő mégegyszer átbeszélni a legfontosabb részleteket és felkészülni a helyszínen.

 

Az én munkám már a werk képek készítésével elkezdődik és a befejezést követő utolsó lényeges mozzanatig tart. A fotózás során az eseményeket riportszerűen örökítem meg, ügyelve arra, hogy a jelenlétem a lehető legkevésbé legyen zavaró a résztvevők és az előadók számára.

A rendezvények fotózását vállalom egyedül és teljes több főből álló csapatommal is, akár videó készítéssel együtt.

Ha Te is egy profi kezébe adnád a rendezvény képi megörökítését a lenti gombra kattintva kérd a rendezvényekre vonatkozó ajánlatokat.